Riddlerrel és Billel készítettünk interjút a debütáló kislemezükkel illetve az első videóklipjükkel kapcsolatban. A lemezük mindenki számára elérhető az interneten teljesen ingyenesen, és hogy mit kell tudni róla? Arról a következő sorokban olvashattok..
Sziasztok
Hello!
Ha jól tudom, már elég régóta barátok vagytok. Mi vett rá benneteket arra, hogy pont most, közösen kezdjetek bele egy projektbe?
Riddler: Igazából nem volt „pont most”, ez egyszerűen mostanra érett meg bennünk. Billben az, hogy elkezdjen szövegelni, bennem az, hogy újra csapatban dolgozzak. Kicsit talán mindketten féltünk éppen ezért, de végül nagyon jól összejött minden. Baromi jó olyan emberrel dolgozni, akivel 99%-ban egyet tudok érteni mindenben, és szinte ugyanazokra a zenékre pörgünk, és ami nem mellékes, nagyon hasonló napi gondokkal nézünk szembe. Így szinte adottak a feldolgozandó témák, és a zenék stílusa.
Mire számíthat tőletek a nagyérdemű? Arra amit már megszoktunk Riddlertől vagy inkább valami más világ lesz a Para Bellum?
Billcore: Riddler Korridor című nagylemezén, több számban, markánsan elmozdult egy ilyen harcosabb irány felé. Afféle igazi ütős battle-rap. Ha tömören akarom megfogalmazni, a Para Bellum nagyjából ennek a vonalnak a „továbbfejlesztett” változata. Mindketten hallgatunk teljesen eltérő dolgokat is, de a hiphop-ban a fő hatásaink szinte megegyeznek, amelyeknek egyik közös jellemzőjük, hogy tele vannak erővel. Mi is már az elején leszögeztük, hogy alapjában egy energikus összhatást szeretnénk. Ehhez igazítjuk a zenéket is természetesen. Viszont semmiképpen sem cél nélküli aprításról van szó, az ütős dolgok mellett igyekszünk minél több témát is kifejteni, elmondani a véleményünket.

Készült egy videóklippetek is Az első menet című dalból, aminél nem igazán lehet figyelmen kívül hagyni a Snowgoons névre hallgató produceri csapatot. Hogy sikerült kapcsolatba kerülnötök velük?
Riddler: Bill régóta mozog a nemzetközi online újságírásban, sok hazai és külföldi zenei magazinnak dolgozott, dolgozik. Hivatalosan ő Necro ( Psycho-Logical Records) sajtóképviselője, így elég jó kapcsolatokat ápol sok emberrel. Felhívtam a figyelmét a Snowgoons albumokra ( alig 1 év alatt sikerült rávennem, hogy meghallgassa :) ), és miután neki is nagyon bejött, felvette a kapcsolatot Dj Illegallal, akinek nagyon tetszettek mind a szóló cuccaim, a későbbiekben pedig a Para Bellum számok, így felajánlotta, hogy dolgozzunk együtt. Mondanom sem kell mennyire meglepődtünk, de mire észbekaptunk, Illegal már el is küldte a zenét, aminek később Az első menet címet adtuk. Azóta sikerült vele személyesen is találkoznunk Bécsben. Nagyon pozitív élmény volt, valószínűleg a későbbi Para Bellum nagylemezen is hallhattok még Snowgoons beatet.
Azt tudjuk, hogy a klippforgatás egyesek miatt nem úgy sikeredett,mint ahogy azt szerettétek volna. Ettől függetlenül milyennek látjátok a saját klippeteket mint hazai, mint nemzetközi viszonylatban?
Billcore: Ja igen, a werkfilm:) Az eredeti tervek szerint az Erzsébet hídon lett volna egy meg nem mondom mennyi, de sok emberes vonulós jelenet. Egy szeptemberi vasárnap délelőttről volt szó, de előzetesen nem mértük fel kellő körültekintéssel az időpont abszurditását. Ugye szombat este után kinek buli, kinek családdal kirándulás stb. Az előző nap reggeltől estig forgattunk, reggel meg sorra kaptuk a lemondó telefonokat meg sms-eket. Oda jutottunk, hogy a megmaradt pár embernek inkább szólunk, hogy lefújva. Van akinek persze nem jött össze, Nomagróf sérelmezi is a werkben:) De nem volt ok a kétségbeesésre, teljesen jó megoldás született, maximálisan elégedettek vagyunk. A klippre összességében büszkék vagyunk, a megvalósítás olyan lett, amilyennek megálmodtuk. A cél az volt, hogy „mutassa be” a csapatot, és közvetítse azt az energiát, amit képviselünk. Szerepel benne DJ Illegal a Snowgoons-ból, valamint Bozai Gyula profi ökölvívó, aki annak a teremnek a vezetője, ahol Ridd-nek vannak a muay thai edzései. Az ő szerepe is igen fontos, mert a zenékre igen nagy hatással vannak a küzdősportok is, ezért szerettünk volna egy ilyen szálat is beleépíteni.
Riddler Korridor nagylemez már egy ideje koptatja a lejátszókat.Milyen visszajelzések vannak ezzel kapcsolatban és milyennek véled a hallgatóid, hogy fogják a Para Bellumot megemészteni?
Riddler: Szerenécsre abszolút az lett, amire számítottam, megértették azok, akik szeretik a zenémet, hogy a Korridor gyakorlatilag az első igazán érett albumom, hangzásilag, koncepciót illetően, és lírikai tekintetben is. Nagyon sok jó visszajelzést kaptam, és aminek külön örülök, hogy sokakat, akik eddig nem kifejezetten hallgattak engem, a Korridor meggyőzött. Mai napig sok reakció érkezik a lemezre, és mivel gyakorlatilag minden nagyobb városban volt egy lemezbemutatóm a tavalyi év folyamán, mondhatom, hogy élőben is „jól vizsgázott” az anyag. Különösen emlékezetes az egyik fellépésem, ahol teltház mondta velem együtt a szövegeimet a budapesti Club K2-ben. A Korridor harcos, dinamikus vonala az, aminek a Para Bellum gyakorlatilag a folytatása, így azt gondolom nem fog senki csalódni bennem, és Billcoreban sem.
Bill,téged még annyira nem ismer a nagyérdemű. Milyennek jellemeznéd magad, hogy sikerült belemásznod ebbe a rap életbe?
Billcore: Igen, tulajdonképpen én most kezdem ezt a reppesdit. Nagyjából ’94 óta „megszállottja” vagyok a stílusnak mint hallgató, de az ötlet, hogy a mikrofon mögé álljak csak pár éve vetődött fel egyáltalán. Olyan 2004 körül lehetett, abban az időben a Saláta magazin interjúit intéztem, és akkor ismertem meg WherDee-t és Suppah-t. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk zeneileg és emberileg, ők is ugyanúgy megőrülnek a rock, metál meg hardcore témákért, mint jómagam. Illuminati név alatt fel is vettünk pár számot, amelyek különböző okok miatt azóta se láttak napvilágot. Semmi különös oka nincs ennek, sőt a jövőben biztos több mindenen fogunk mi közösen dolgozni. Ebben az időben készítette Ridd a Korridort, és a hétvégi szokásos sörözések alatt „kitaláltuk”, ha végez vele, próbáljunk meg egy közös csapatot, megnézzük mi sül ki belőle. Azóta a Para Bellum a fő fókusz.
Mennyire álltatok rá a Para Bellumra? A közös nagylemezig nincs megállás, vagy szóló produkciókra számíthatnak a hallgatók?
Riddler: Minden energiát a Para Bellumba fektetünk, és ez egy darabig most így is marad, már tervezgetjük a nagylemez felépítését, koncepcióját. Nekem duóban dolgozni kihívás, a Korridorral megvalósítottam azt, amit szólóban akartam, legalábbis egy időre. A Para Bellum friss, országokat átívelő produkció, baromi izgalmas ezzel foglalkozni, mindketten imádjuk, és büszkék vagyunk rá. Szóval pörgünk, nyomatjuk ezerrel. :)
Mint minden előadó, a saját cuccával a kezében szeretné élőben is megmutatni magát a közönségnek és ezzel ti sem vagytok másképp, gondolom.Van már konkrét időpont,esetleges turné az országban, amikor ti fogtok a színpadra állni?
Billcore: Természetesen rajta leszünk a dolgon, de szerintem erre inkább a jövő év elejétől állunk rá igazán. Ugye nekünk is -mint itthon általában- ez egy hobby, pontosabban „aktív hobby”, ahogy ArtosCsaba barátunk mondja. Azt az időt amit rá tudunk szánni, komolyan vesszük, így mindenképpen egy ütős live-szettet tervezünk kialakítani, és onnantól aktivizáljuk magunkat e téren is.

Mit üzentek a hallgatóknak?
Para Bellum: Nézzétek meg az új videóklippünket, és töltsétek le a debütáló kislemezünket a www.riddler.hu oldalról! Az első menet EP-re a Snowgoons, Undefined, Artoscsaba, Day, és Sicknature pakolt zenéket, a videóklipp pedig a címadó dalból készült. Figyelgessétek a myspaceünket ( www.myspace.com/parabellum111 ) a velünk kapcsolatos aktualitásokért, mert ez még csak az első menet volt! :)
Köszönjük az interjút.
Mi is köszönjük!
Para Bellum - Az első menet EP
