Cali Stylz neve ugyan még nem sok hip-hop zenekedvelő számára csenghet ismerősen, hiszen egyelőre nem a médiában szereplő előadóról van szó, ám ami késik nem múlik - szokták mondani. A most következő exkluzív interjúban a N.A.R.S. lemezcég várományosa, DanjaHandz szuperproducer személyes jóbarátja és munkatársa, egy új kori rocksztár mesél a VAHUN nevezető 13 számot tartalmazó albumáról, valamint a terveiről. A digitális lemez érdekessége, hogy az összes zenét DolBeats írta rá, ezért úgy gondoltuk érdemes lehet kicsit jobban odafigyelni a békéscsabai producer első külföldi projektjére Magyarországon is.

Mesélj nekünk a VAHUN albumról, miért lett több, mint egy mixtape?

A VAHUN produkció? Hát, ez egy érdekes történet. Éppen a neten böngésztem egy közösségi oldalt, és egy chat ablak ugrott fel. DolBeats volt az – respect neki! Ő keresett fel engem és alapjában véve elmesélte, hogy tárgyalt több haverommal a N.A.R.S. és a Crown Life Entertainment lemezkiadóknál, és küldött nekik néhány alapot. Arra kértem, hogy küldje el nekem is ezeket a személyes email címemre, hogy megnézzem őket, és talán együttműködhetnénk. Erre ő azt mondta, hogy ok, király, szóval végül lecsekkoltuk az alapokat, és újra megkerestem őt. Mondtam neki, hogy ember, ezek az ütemek nagyon ott vannak, és hogy csinálnunk kell valamit együtt, egy mixtapet, vagy bármit. Ő benne volt a dologban, és elküldte nekem a teljes verzióját azoknak, amiket kértem, és onnantól kezdve elkezdtem rá írni a szövegeket. Megírtam az Angels-t és visszaküldtem neki, aki kikeverte, és nagyon ász lett, az egésznek a feelingje több volt mint egy mixtape, a zene… több volt mint egy mixtape, nem egy átlagos mixtapes stílusban szólt, ahogy eredetileg akartuk, így aztán egy VAHUN albumon landolt.
VAHUN-nak neveztük: Virginia/ Hungary, erre a névre jutottunk. A VAHUN csak egy szó, és végül a ez lett az album címe az eredeti Cali Stylz és DolBeats mixtape helyett. És most már ez egy nagyobb megmozdulás, leforgatott videókká nőtte ki magát, zenéket mixeltünk és alkottunk általa, és az előzetesek, amiket az ifjú "zenész" produkált…túlnőtt a mixtapes volument. Már nem azon a szinten van, sokkal inkább egy album, vagy egy film, ha mondhatom ezt. Film lett belőle, mert amikor felrakod a fülhallgatód, hátradőlsz majd, és meghallgatod, úgy érzed majd, ez egy film, hidd csak el baby.

Néhány virginiai előadó is vendégszerepel a VAHUN albumon. Pontosan kik ők és mi a kapcsolat köztetek?

Valóban, a haverom J-Mack (Jay Dash Mack) – ezt a nevet jegyezzétek meg! Ő egy jóbarátom Virginia Beachből, közreműködött a Blackout című számon-yeah nagyon őrült. Black out, vagyis eszméletvesztés – yeah csípni fogjátok, nagyon pörgős dal. Aztán egy másik haverom, Owe is rajta van az albumon, szétszedte a refrént a The Ending (A vég) című számban, alapjában véve arról szól, hogy ér véget az időnk, ahogyan mi viszonyulunk ehhez, amennyit megtudtunk erről és ahogyan mi látjuk a témát, és ezt egy nagyon klassz alappal fejezzük ki, amit DolBeats készített. (ez egyébként Fluor - Szavaim című dalának újraértelmezése, természetesen új angol szöveggel) A címe mégegyszer: The Ending Owe barátommal. Őt még számos, általunk készített projektben elcsíphetitek rajtam és Wyld Money-n kívül – aki ugyancsak a mi lemezkiadónknál van – respect Wylde Money!
Szóval, Owe mellett ugyancsak az albumon van még egy barátnőm, Lee Mekhai, aki Philadelphiából származik, és nagyon tehetséges a csaj, mert magának írja dalait, csak írd be a keresőbe. Mis Lee rajta van egy számon, aminek a címe: Time Passes, ez a szám arról szól, hogyan múlik az idő a karrierünk szempontjából, és mi a célunk, ahogy telik az idő, amellett, hogy időt szakítunk a családunkra, barátainkra és mégis jól érezzük magunkat, a lélekölő meló, a nehézségek és az utazgatások ellenére. Ez a dal elgondolkodtat arról, mi is történik az előadók világában valójában.


Kezdettől a N. A. R. S. Records tagja vagy. Milyen a kapcsolatod DanjaHandz szuperproducerrel, honnan ered az ismeretség?

A N.A.R.S lemezkiadó cégnek dolgozok, ezt a céget egy DanjaHandz nevű szuperproducer alapította, aki olyan munkákban működött közre, mint a Knock You Down - Keri Hilsontól, Pink - Sober című száma, Britney Spears - Give Me More-ja, vagy épp Justin Timberlake - Sexy Back című visszatérése 2006-ból, és ezt még évszázadokon át sorolhatnám. (Diddy - Hello Good Moring, Ciara - Work, stb...) Igen, szóval én ennek a fickónak a lemzcégénél rögzítek fel számokat, a N.A.R.S. Recordsnál.
Én és Danja...? Ember, a 90-es évektől kezdve ismerjük egymást, és mindig nagyon erős volt a kapcsolatunk a zenében, és a barátságban is. Egyaránt jó barátom, és mentorom. Nagyon fontos ember az életemben, és sokat tanultam tőle az üzletről és a szakmáról. Mindig is sokat segített nekem abban, hogy fejlesszem magam, azzal, hogy szuper ütős, őrült alapokat adott nekem, amik mellett nekem is muszáj volt jól teljesíteni. Évek óta kapok tőle zenéket. Régen semmink nem volt, csak ültünk a stúdióban egy Triton szintivel, és azon próbáltunk alapokat szerkeszteni, és egész számokat csinálni vele.
A gimnázium óta csináljuk, amikor még ellógtunk órákról csak hogy fellépésekre mehessünk, és az egész sulit odacsődítettük a kis előadóterembe… aztán persze hétvégékre "szobafogságban" voltunk, és "büntiben" a showk után. De nem érdekelt minket, mert időt fektettünk a dologba. Ez olyasmi volt, amit senki más nem csinált a gimiben. Mindenki rappelgetett, de senki nem emelte ezt arra a szintre, mint mi. A suli folyosóján rappeltünk, és az óra már rég elkezdődött, és a tanárok is odajöttek, hogy menjetek órára, már becsengettek, de mi csak nyomtuk tovább… Hip-hop clubokat indítottunk suli után, hogy a srácok ne a folyosón rappeljenek, mert túl sok intést kaptak amiatt, hogy nem hallgattak a tanárokara… Egy olyan Hip-Hop clubot alapítottunk, ahova az összes srác, aki a folyosón tolta eddig a rappet, eljöhetett suli után, és ott annyit rappelhettek amennyit akartak. Ezt mi: Danja, Wylde Money és jómagam indítottuk be akkoriban.
Ez az egész a hiphop és a zene szeretetéből fakadt. Az egész még a hírnév és a gazdagság előtt kezdődött. Úgy éreztük, hogy erre születtünk, ez a sorsunk, csak folytattuk, mozgásban tartottuk az egészet, és a helyzet egyre komolyabb let. Összecuccoltunk Timbaland-del, egyre inkább belekerültünk a szakmába, és közelebb jutottunk ahhoz, ahol most tartunk. Elindítottuk a saját lemezcégünket, a kilátásaink egyre jobbak, és még többre is fogjuk vinni az üzletben. Segítjük a barátainkat, és más tehetséges embereket, erről szól ez az egész. A NARS records egészen új magaslatokba emeli a zenét, új dimenziókat nyit, új korszak rockstar baby!

Minden komoly mc életében eljön a pillanat, amikortól hivatalos előadónak számít, az Angels az első ilyen klipped lesz, legalábbis a VAHUN albumról. Kommentálnád ezt?

Az első videó… az első hivatalos videó a VAHUN-ról az Angels-ből készül majd, amit a csajszimmal, Niki P.-vel (Niki Palej) nyomtunk közösen. Ő énekli a refrént, én nyomom a vakert végig, a spanom, DolBeats pedig a zenét varázsolta alánk (Levente Kalmár gitáros közreműködésével). Az egész szám úgy, ahogy van, fantasztikus. Nekem nagyon tetszik, minden úgy jött ki, ahogy szerettük volna. Láttam a fotókat a magyarországi forgatásról és azt kell hogy mondjam, hogy nagyszerűek a beállítások, szuper jeleneteket vettek fel (A képeken a békéscsabai forgatás egyik helyszíne, a Mester Klubb) és mindenki fantasztikus munkát végzett. Már alig várom, hogy láthassam egészben. Azért ez elég nagy dolog, hogy én itt ülök Amerikában és mégis minden megy a maga útján Magyarországon, Budapesten és Békéscsabán, az összes helyszínen. Olyan az egész, mintha mindenki ezen dolgozna. Hihetetlen élmény. Nagyon szerencsésnek érzem magam, többet tán nem is kérhetnék. VAHUN - ANGELS videoklip, hamarosan jön - annyit mondhatok, hogy nagyon frankó lesz, és mindenkinek nagyon köszönöm az áldozatos munkát, a részvételt, a motivációt, és az önzetlenséget.


Kevin Cossom, Incredible Lago, Wyld Money, Danja, Luke James, és te - újkori rocksztárok (New Age Rock Stars) - merre haladtok, mik a tervek?

A N.A.R.S. maga a jövő. Elég erős brigádunk van. Kezdve mondjuk velem, Kevin Cossom-on át, Wylde Money-n keresztül Luke James-ig, aztán maga a producer Danjahandz, és a hangmérnökünk, Marcella, aki hihetetlenül profi (kérdező: ő keveri Timbaland összes munkáját, de addikciós munkákat is csinált Tiesto oldalán, stb.). És ez még csak a kezdet! Egyre csak terjeszkedünk. Én azt gondolom, hogy a N.A.R.S. egy nagyon durva, értsd komoly kiadó, amire érdemes odafigyelni. Nagyon sok munkánk van ám a projectjeinkben! Baromi sok promo anyagunk van és így az emberek egyre jobban megismerhetik azt a hangzást, értékrendet, amit képviselünk. Nagyon sokan vágnak minket, és legalább ugyanennyien támogatnak. Segítenek terjeszteni a cuccainkat, promóznak minket. Ez egy olyan mozgalom, ami azért jött létre, hogy egy új szintre emelkedjen, méghozzá velünk! A N.A.R.S. egyértelműen szárnyal. Nemsokára jön ki az én albumom, Kevin Cossom is hamarosan kidobja a kis anyagát (kérdező: Már kidobta az első hivatalos megjelenését a hetekben Diddy-vel és Faboulus-szal - Baby I Like It címmel), Luke James és Wylde Money is hamarosan kész lesz a saját dolgaival. Például egy rakás mixtape-ünk van , amit még ki sem dobtunk, viszont még több van, amit hamarosan rászabadítunk az emberekre. Aztán jönnek a netes albumok is, mint például a szóbanforgó VAHUN. Ez a legszebb dolog az egészben. NARS előadónak lenni a legnagyobb dolog az utazásoktól kezdve Miamiból Atlantába, New Yorkba, Los Angelesbe, egészen a tengerentúlra, hiszen épp egy világméretű hálózat kiépítésén dolgozunk. Egyszerűen ismerkedünk és terjesztjük az egyedülálló New Age Rock Stars hangzást és a nevet. NEW AGE ROCK STARS, BABY!

Kérlek ossz meg velünk egy érdekességet a múltból!

Emlékszem, még régről egy vicces kis sztorira. Végzős korunkban a gimiben Danja-val és Wylde-dal közösen szerveztünk egy hip-hop clubot és ugye jöttek a kis gólyák én meg nagymenőnek képzeltem magam. Mégiscsak végzős voltam, érted. Nagymenő Cali Stylz, Caligula a király, meg ilyesmiket tartottam magamról. Voltak mindenféle freestyle-battle-ök, persze előkerült ilyenkor a kender is és a szövegek valami nagyon brutálisak tudtak lenni. És egyik nap beállított szövegelni egy gólya, valami Marcus, akit soha életemben nem fogok elfelejteni. Innen is üdvözlöm, ha ezt olvassa. Nagy pacsi, haver! Na szóval engem ez a gyerek ott mindenki előtt porrá alázott. Ott állt mindenki az ebédlőben és csak néztek. Danja állt mögöttem, spanolt erősen, hogy csináljam ki a srácot. Én meg eltoltam a legfrankóbb szövegemet. Néztem a kiscsávóra, hogy akkor most mi lesz, öcsi, feladod? Erre olyan szinten oltott le, hogy hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Egy Ralph Lauren Polo Sport trikó volt rajtam és azt kezdte ki. Hogy majd jól szétveri a fejemet egy pólóütővel meg ilyen őrült dolgokat vágott a fejemhez. Aztán a nevemet cincálta szét darabokra. Nagyon tudott! És itt ébredtem rá, hogy nem lehet befásulni. Mindig valami újra kell törekedni.

Mi az utolsó munkád, és kik a közreműködők, kikkel dolgoztál együtt rajta?

Stuck On My Full Time! Ez lesz a hamarosan utcára kerülő mixtape-em címe. (kérdező: azóta ez is megjelent természetesen) Brutál zenékkel, amiket Victor Chore-tól, BeatFiya-től, Danja-tól és Millz-től kaptam. Lesz rajta egy régi The Prodigy feldolgozás is, amit a Breathe-ből követtünk el. Éljenek a 90-es évek! Szerepelni fog a tape-en Unreal is, aki egy londoni arc (kérdező: nemrégiben találkoztak először személyesen ő, és a kiadó tagjai). Elég jó a srác. Figyeljétek a www.calistylzmusic.com-ot és a www.vahun.tk-t százezerrel!

Mit üzensz az olvasóknak, a rajongóidnak, és a magyar közönségnek?

Pacsi a magyar spanjaimnak, az embereimnek Virginiába, az Államokba, és az egész világon, aki velem van, mindenkit üdvözlök. Mindig legyetek bátrak és motiváltak, koncentráljatok mindig a saját dolgaitokra. Soha ne higgyetek azoknak az embereknek, akik szerint valamire nem vagytok képesek. Mert ez nem így van. Igenis mindenre képes az ember, csak akarni kell és hinni. DolBeatsnek és az embereinek külön is szeretném megköszönni az elhivatottságát és az áldozatos munkáját. Nélkülük a VAHUN nem jöhetett volna létre. Mindig maradjatok ilyenek!

(Írta és fordította: Robishbob, Szabó Gábor, Fábián Márk, Fábián István (forrás: www.ckrecords.hu)