Nemrég jelent meg az új lemez, Egyszer fent, egyszer lent klip! Hát persze, hogy DSP. Dipa, Bom és Gerysson a mai vendégünk.

Sziasztok

Vágjunk is bele a közepébe. Új nagylemez, Elmezaj címmel a porondon!
Mivel benneteket már nem igazán kell bemutatni, ezért pár mondatban az új albumot ti mutassátok be!

Bom: Most jelent meg a hetekben, még friss a cucc. 18 track van rajta, a zenéket felesbe Frog és Dipa csinálta.

Dipa: Változatos témák és hangulatok a klasszikus rapzene vonalat követve.

Gerysson: Minőség.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a klinika az év albuma lett! Hogyan éltétek ezt meg?

Bom: Nagy elismerés volt ez akkor, főleg hogy az első nagylemezünkről volt szó. Ez egy jó visszaigazolása a munkánknak.

Dipa: Büszkék vagyunk rá. A legnagyobb elismerést viszont úgy érzem a fellépéseken kaptuk, végig turnéztuk a klinikával az országot és mindenhol nagyon vártak minket, nagy bulik voltak.

Gerysson: Örülünk neki, jó volt tudni, hogy jó irányba haladunk.


Ha össze kéne hasonlítani a Társadalomklinikával, szerintetek miben lett másabb az új album?

Bom: Igazából nem érzem nagyon másnak a kettőt. Kb ugyanaz a koncepció, mint az elsőnél, csak "fejlődött a technika, meg fejlődött a technikánk". Zeneileg eltér azért a két korong, mivel az első lemezre sok producer dobott zenét, az Elmezajra meg csak Dipa és Frog, így ez talán egységesebb és jobban megtudtuk valósítani, amit akartunk.

Dipa: Az előző lemezen már egyedi DSP stílust kaptak az emberek, de ez most kiforrottabb cucc lett szövegileg és technikailag is.

Gerysson: Letisztultabb lett, egyben van az egész.

Hogy születik nálatok meg egy track? A szövegírástól a studióig?

Bom: Változó. Az a legjobb, amikor dobnak egy jó zenét és arra találunk ki témát és írjuk a szöveget. Mindig villantjuk egymásnak a szövegeket, és ha az egyikünknek valami nem tetszik vagy nem üt akkorát, azt átírjuk. Ha kész, Dipánál felvesszük, utána teszteljük pár napig és kijavítjuk az apró hibákat. Volt olyan szám a lemezen, amiből vagy 10 verzió volt még a keverés előtt...

Dipa: Általában beugrik egy téma ötlet, és ha a másik is ráflessel akkor elkezdünk rajta agyalni. Először csak gondolatokat és rímeket írkálunk föl, aztán felépítjük egy értelmes gondolatmenetté. Választunk valami karakteres zenét, ami visszaadja a téma hangulatát.

Gerysson: Mindig kapom a zenéket, meg a rappeket, közben kitalálom hova milyen scratch illik. Utána egyeztetünk, megbeszéljük kinek mi az ötlete. Sok verzió készül mire megszületik a végeredmény.


Az Elmezaj sok embert mozgatott meg ez tény. Fogynak a lemezek, pólók? Vagy rátok is igaz az ami a magyar hip-hop előadók nagy részére, hogy inkább a letöltést választják a hallgatóik?

Bom: Ez a lemezmegjelenés rácáfolt arra, amit eddig gondoltam, mert veszik a lemezeket, a pólókat és sokan úgy vannak vele, hogy hallották youtubeon és kell nekik eredetibe, szóval kiderült, hogy még is lehet lemezt eladni. Persze ugyanúgy töltögetik rengetegen, de nincs ezzel baj, az a lényeg, hogy eljusson az emberekhez.

Dipa: Gondolom a nagy része letölti, viszont így gyorsabban terjed és többen eljönnek a fellépésekre. Tényleg nem panaszkodhatunk, mert a lemez is szépen fogy. Az jó érzés mikor valaki letölti és mivel bejön neki meg is veszi, hogy egy kézzel fogható maradandó érték legyen.

Az "Egyszer fent, egyszer lent" című dalhoz csináltatok egy videóklippet. Meséljetek egy kicsit a forgatásról.

Bom: Egy hétvége alatt vettük fel a jeleneteket. Szombaton vettük a pincét, aztán lent sztoriztunk vagy 10en egész éjjel, másnap reggel meg mentünk a tetőre. Nagyon nagy mákunk volt amúgy, mert egész héten esett az eső, csak akkor nem, amikor a tetős részeket vettük fel.

Dipa: Igen ez sorszerű volt. A képi koncepció az volt, hogy a fent-lent kontrasztot a tető és a pince által mutassuk be mert ezek jellegzetes helyszínek. Egy természetes klippen keresztül akartuk bemutatni az életérzést.

DSP - Egyszer fent, egyszer lent

Terveztek még videoklippet erről az albumról?

Bom:: Igen, többet is. Már készül a következő.

Dipa: Szeretnénk ezen a téren is fejlődni. Sok ötletünk van, és egy jó klippnek mindig nagy visszhangja van.

Gerysson: Dúrvák lesznek!

Tudom ez nehéz, de ha nagyon megvan kötve a kezetek és csak egy tracket mondhatnátok az elmezajról akkor melyik lenne a kedvenc?

Bom: A Mi Városunk Zaja

Dipa: Láncok

Gerysson: Gyilkos Sztiló


VHol láthat benneteket élőben a közönség a közeljövően?

DSP ELMEZAJ TURNÉ
2011-04-16 Budapest, Cooltus Club
2011-04-22 Szeged, H2O
2011-04-23 Keszthely, Bloom Bár
2011-05-07 Miskolc, Egyetem E/2 (Kettes Klub)
2011-05-14 Balatonboglár, Művelődési Ház
2011-05-20 Eger, Egal Klub
2011-05-21 Tatabánya
2011-05-28 Gúta, Billiárd Club
2011-06-04 Pécs, Zion
2011-06-11 Győr, Bahnhof, Lapos Tanszék
2011-06-18 Debrecen, RH

Kicsit evezzünk vissza a múltba. Hogyan jött a dsp? Mikor kezdtétek el közösen tolni a szekeret?

Bom: Én 2001-ben léptem be a képbe, de kb 12 éves korom óta tudtam, hogy reppelni akarok.

Dipa: Bommal amióta ismerjük egymást, kb. 15 éve terveztük, hogy nagy mc-k leszünk. 2001 volt mikor komoly szándékokkal egyesültünk DSP Bradaz néven. A DSP jelentése: Digital Signal Processing. Mivel az első otthon felvett számunkhoz egy DSP plugint használtunk és nem volt nevünk, így spontán lett ez.

Gerysson: 2006-ban ismerkedtem meg a srácokkal, hamar ráéreztünk a közös melóra, onnan minden ment magától.

Srácok! További sikereket kívánunk nektek és köszönjük az interjút!

Bom, Dipa, Gerysson: Mi is köszönjük!

DSP a facebook-on

Bloose Broavaz oldala